Immáron V. alkalommal került megrendezésre az IRM Oktatási Főigazgatóság szervezésében az Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Verseny. A háziversenyre, mely az első forduló volt, a benevezett középiskolákban került sor 2008. december 8-án. A kitöltendő tesztlapok által a versenyzők számot adtak speciális társadalmi ismereti, rendészeti és választott nyelvi tudásukról. A versenyt a rendészeti képzésben részesülő 11.-ik és 12.-ik évfolyamos gimnáziumi és szakközépiskolai osztályos tanulók számára szervezik.
Az első fordulót követően Intézményünk gyulai telephelyéről Drahó Imre, Gácsi Tamás, Szabó Imre és Szabó Richárd 12.-ik évfolyamos tanulók, a mezőhegyesi telephelyről pedig Borbély Ferenc, Bránya Dániel, Lakatos Attila és Morariu Vivien szintén 12.-ik évfolyamos tanulók jutottak be a Budapesten 2009. január 28.-án rendezett országos válogató versenyre. Tanulóinknak az iskolai fordulóhoz hasonló, de már sokkal összetettebb, nehezebb feladatsort kellett megoldaniuk, melyekre a kiírás szerint három óra állt rendelkezésükre.
A megmérettetés helyszíne az ORFK Vágóhíd u.-i objektuma volt, ahol a megérkezést követően regisztráltatni kellett minden versenyzőnek magát, majd sorszámot húztak. Az ünnepélyes megnyitó után elkezdődött a maratoni megmérettetés, mely név nélkül, a sorszámok alapján történt. Eredményről, helyezésről még nem áll módomban tájékoztatni a Tisztelt Olvasót, hiszen, a szervezők ígérete szerint február első harmadában teszik közzé a minisztérium honlapján
Úgy gondolom, hogy az eddi8gi eredmények is igen szépek, gratulálunk tanulóinknak és reménybeli további jó versenyzést, sok sikert kívánunk! Köszönet a felkészítő szaktanáraiknak a lelkiismeretes munkájukért!
Ravasz Károly
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
www.mconet.biz


