Ebben a képzési formában azok a 15. életévüket betöltött fiatalok vehetnek részt, akik nem rendelkeznek a szakmatanuláshoz elengedhetetlen 8. általános iskolai képzettséggel. Számukra indítjuk el már több éve a felzárkóztató évfolyamot, melynek megvalósításához pályázati forrásokat nyert az intézményünk. Az Oktatásért Közalapítvány a 2008-2009 tanévben Szabadkígyóson, 2009-2010. évben pedig Mezőhegyesen megvalósuló évfolyamokat támogatta 13-13 millió forinttal. DOBBANTÓ projekt keretében 27 millió forint immateriális támogatásban részesül az iskolánk, mely a pedagógusok speciális módszertani felkészítését segíti elő.
Az elnyert támogatásból a képzésben részt vevő tanulóink számára ingyenes étkezést, felszerelt kollégiumainkban térítésmentes elhelyezést, utazási költségtérítést, rendszeres havi ösztöndíjat, tanulmányi kirándulásokat és egyéb juttatásokat biztosítunk. Magasan képzett pedagógusaink segítségével egyedi tanulási igényekre szabott képzésben 90 % feletti arányban szerzik meg az általános iskolai végzettséget tanulóink. Az évfolyam befejezését követően végzett tanulóink iskolánkban 62 oktatott szakma közül választhatnak.
Az évfolyammal kapcsolatban bővebb információt kérhetnek a 66/561-420 vagy a 30/97-61-483 telefonszámokon.
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
www.mconet.biz


