
A Hunyadi János Közoktatási Intézmény Magyarbánhegyesi Speciális Szakiskolában 1994 óta folyik bőrtárgy-készítés oktatás.
Tanítványainkkal évről-évre sikerült elsajátíttatni és megszerettetni e szép szakmát, melynek eredményeként rendre sikereket érünk el országos népi kézműves pályázatokon a fiatalok munkáival.
Két éve rendezték meg először az országos szakmai versenyt a sérült gyermekek számára az NSZFI szervezésében. Nagy izgalommal készültünk erre a megmérettetésre is. Tavaly Pető Andrea első helyezést ért el, az idei versenyre már hét tanulónk jutott be az országos megmérettetésre, és most is szépen szerepeltek a tanítványaink. Fülöp József 4. helyezett lett, Szűcs Nikolett pedig a 8. Mindkét tanuló mentességet kapott a szakmai vizsga alól.

A Csaba Expón bemutatott bőrtárgyakat sokan megcsodálták
Az iskolánkban szervezett szakmai vizsgákra mindig magas színvonalú a tanulók felkészítése, akik szépen teljesítenek. Az idei vizsga is eredményes volt, az NSZFI által delegált vizsga elnök és a kamarai képviselő is elismeréssel szólt az itt folyó színvonalas szakmai képzésről. Megemlítette, hogy iskolánkban országos szinten is magas színvonalú, és az egyik legelismertebb a tanulók felkészítése elméletből és gyakorlatból is egyaránt. Nekünk, szakoktatóknak ez nagyon jól esett, hogy munkákról ilyen elismeréssel nyilatkoznak.

A zöldségtermesztők munkájára mindig szükség lesz
Tóth Zsuzsanna és Vaszkó Jánosné szakoktatók, Hunyadi János Közoktatási Intézmény
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
www.mconet.biz


