
„Jöjjön a szellem, várja az oltár. Asszony, és férfi, ügyelj, legyen ünnepi csend! Jöjjön a Szellem, s lássa a pompát, mely neki szól itt, s adja meg, ó Ifjúság, akármit kér is a szíved!” Tibullus, római költő, az ünnep szellemét idéző szavaival köszöntötte Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Hunyadi János Közoktatási Intézmény igazgatója május 2-án a Mezőkovácsházi Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ballagó diákjait, a hozzátartozókat, a pedagógusokat, és a mintegy 1200 vendéget.
Három középiskolai osztály csaknem száz diákja ballagott, köztük az intézmény történetének első nyelvi tagozatos osztálya, illetve a kisgimnáziumi 8. osztály 26 tanulója „billegett” el ezen a verőfényes szombaton.

Az első végzős nyelvi tagozatos osztály öt évet töltött a Hunyadiban
Súlyos virágcsokrok, meghatódott diákok, énekszó, és a ballagás semmihez sem hasonlítható hangulata uralta az 57 éves Hunyadi falait, és díszudvarát. Az ünnepi eseményen részt vett Czégény Gyula, a fenntartó Békés Megyei Önkormányzat osztályvezetője. Bevezetőben felolvasták Domokos László, a megyei önkormányzat elnökének a ballagókat köszöntő levelét. „Őszintén kívánom, hogy találjátok meg a saját utatokat, amelyen érdemes végigmenni, legyen erőtök ebben a küzdelmekkel teli világban is tisztességgel, becsülettel dolgozni, munkálkodni, hiszen rajtatok múlik a jövő, az, hogy milyen lesz Békés megye, Magyarország az elkövetkező évtizedekben. Közös munkánk, értékeink, hagyományaink ápolása a jövő záloga, hiszen Békés megye mindannyiunk otthona” – szólt többek között az üzenet.

Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Hunyadi János Közoktatási Intézmény igazgatója, Czégény Gyula, a megyei önkormányzat osztályvezetője, Bacsur Imre a HJKI igazgató-helyettese
Plesovszkiné Ujfaluczki Judit igazgató, mielőtt rövid időutazásra invitálta volna a ballagókat, hangsúlyozta, a lélek ereje és a szeretet az a karmester, amely megadja a hangot, hogy a jó irányt válasszák. – Ne feledd, csak egyetlen dolognak vagy korlátlan ura: a gondolataidnak – mondta. – A tudatod arra használd, hogy elérd általa vágyaidat. A célokra koncentrálj, ne az akadályokra, azért vagyunk a világon, hogy képességeinket kibontakoztassuk. Ez gazdagítja, nemesíti, egyben szolgálja is az embert! Remélem, mi, tanáraitok és szüleitek rávezettek benneteket a titokra, ami nem más, mint a szeretet, az önbecsülés, kitartás, és felelősség önmagad és mások iránt. Elkötelezettség egy tudatos életcél megvalósítása iránt.

Plesovszkiné Ujfaluczki Judit igazgató mondott ünnepi beszédet
Az időutazás során felidézte a ballagók 4 illetve 5 itt töltött évének főbb eseményeit, mosolyt és könnyeket csalva az arcokra. Beszédét Teréz anya, az élet himnusza gondolataival fejezte be, melynek záró mondata arra biztat: „az élet élet – és éljed!”

Ünnepi hangulat, meghatódottság tükröződik az arcokon
Sok éves hagyomány, hogy – az ilyenkor szokásos dicséretek, jutalmak mellett – „Az alapítvány a Mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnáziumért és Szakközépiskoláért” kuratóriuma a megbecsülés és a tisztelet jeléül Hunyadi-díjat és oklevelet adományoz a legjobbaknak. Így volt ez most is: 4 ill. 5 éven át tartó kitűnő tanulmányi eredményéért Hunyadi-díjban részesült Balázs Bianka 13/C, Herjeczki Alexandra 12/A, Plesovszki Tímea 13/C, Szeder Attila Zsolt 13/C osztályos tanuló. Hunyadi Sport-díjat kapott az Országos Diákolimpián nyújtott kimagasló teljesítményéért: Dékány Mihály 12/B, Hideg Pál 12/A, Priskin Ferenc 12/A, Sárvári Árpád 12/A, Stayer Edgár 12/B osztályos tanuló. Hunyadi Marshall-díjat kapott a Hunyadi János Közoktatási Intézmény diáksága szolgálatában kifejtett értékes munkájáért Szeder Attila Zsolt. Hunyadi Művészeti-díjjal ismerték el a DUMA’Színházban nyújtott kiemelkedő és meghatározó művészeti tevékenységéért Pávleti Szivia 13/C és Kovács Geregely 12/A osztályos tanulókat.

Berka Róbert az alapítvány kuratóriumának elnöke átadja a Hunyadi Marshall díjat Szeder Attila Zsoltnak
A szülői munkaközösség vezetőjeként végzett áldozatos munkájáért Szeder Pálné díszoklevelet vehetett át. „Egy közösség ereje, benne és az érte tevékenykedő értékes pedagógusokban, munkatársakban rejlik” – méltatta az előterjesztés Sarkadi Lászlóné sokéves kollégiumi vezetői munkáját, amely példaként szolgál. Ennek elismeréseként a Hunyadi János Közoktatási Intézmény vezetése díszoklevelet adományozott Sarkadi Lászlónénak.
A ballagási ceremónia a hagyományos momentummal zárult: a maturandusok átvonultak az iskola díszudvarán lévő Holnap hídján, egy-egy szerencsét hozó pénzérmét dobva a tóba.
Ballagók vonulnak az Életbe vezető utat jelképező hídon
Forrás: Hunyadi János Közoktatási Intézmény, Mezőkovácsháza
Fotó: Szabó Ákos
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
www.mconet.biz


