
A megyei fenntartású, mezőkovácsházi székhelyű Hunyadi János Közoktatási Intézményben 2005 óta minden évben izgatott készülődés előzi meg, és nagy érdeklődés kíséri a június első napjaiban esedékes Egészségköztársaság-rendezvényt. Az idén június 4-5-én került sor az egész iskolát, sőt, a várost megmozgató programsorozatra.
A Hunyadi egészségnevelési programja széleskörű, áthatja az intézményben folyó oktató-nevelőmunkát, a tanulók tanórai-, szabadidős-, és sporttevékenységét egyaránt. Szorosan kapcsolódik mindehhez a karitatív szellemiséget építő igen eredményes vöröskeresztes munka az elsősegélynyújtó versenyektől az önkéntes véradásokon át az egészséges életmód aktív népszerűsítéséig. Az eredményt fémjelzi, hogy az intézmény elnyerte a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Bázis iskolája címet – az ezt tanúsító táblát nem kisebb személyiségek, mint dr. Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió tiszteletbeli elnöke, és Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke jelenlétében avattak a múlt év októberében.

A fitball az egyik levonzóbb játék, ügyességet, harmóniát igényel
Az Egészségköztársaság rendezvényét a játszva tanulás jegyében a különböző bemutatók, vetélkedők, kampányfilmek, az osztályok színpadi zenés-műsoros produkciói jellemzik. A nap egyik legizgalmasabb eseménye az Egészségköztársaság „miniszterelnökének” megválasztása. A miniszterelnököt pedig mindig az az osztály adja, amelynek a produkcióját a zsűri a legjobbnak ítéli. Ezúttal… No, de előbb a programokról.
Az első napon a mezőkovácsházi középiskola díszudvarán szorgos kezek építették és rendezték be a sátrakat, standokat, amelyeket azután a szakavatott zsűri, élén az Egészségköztársaság korábbi miniszterelnökével, értékelt. A több száz érdeklődőt Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Hunyadi János Közoktatási Intézmény igazgatója köszöntötte. A hagyományoknak megfelelően képviseltették magukat a mentők, a vöröskereszt, a rendőrség, a tűzoltóság, a nyugdíjasklub tagjai. A meghívott előadók között volt orvos, pszichológus, védőnő, kozmetikus; vérnyomás- és vércukorszint-mérés, teszt, egészségügyi totó, kiállítás, tombola, csapatépítő tréning gazdagította a programot. A standok szó szerint színesek voltak: zöldségfélék, gyümölcsök, kalóriaszegény finom falatok és egészséges üdítők, nemzetközi teaház, tej – utóbbi a ROCKDARY Kft. jóvoltából –, sportversenyek, és persze műsor: ének, zene, tánc.

A vércukorszint mérés már fiatal korban is ajánlott
A választást megelőzően bemutatkoztak a jelöltek, a „pártok”, mígnem eldőlt, ki lesz a Hunyadi Egészségköztársaságának következő „miniszterelnöke”. A vetélkedőt a 11. C osztály nyerte, így ők adták a miniszterelnököt Gazdag Máté személyében, akinek mandátuma egy évre szól, feladata az egészséges életmód népszerűsítése az iskolában és azon kívül is.
A program első napja zeneművészeti koncerttel ért véget, másnap pedig táncművészeti gála szórakoztatta az érdeklődőket.
Forrás: Hunyadi János Közoktatási Intézmény, Mezőkovácsháza
Fotó: Szabó Ákos
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
www.mconet.biz


