
Három középiskolás és hét általános iskolás csapat kezdte el a feladatok megoldását, amit a Mezőkovácsházi Vöröskereszt és a mentőszolgálat tagjai állítottak össze. Négy feladat típusban mérhették össze tudásukat a fiatal életmentők a saját kategóriájukban. Elsőként két totó könnyebb-nehezebb feladataival birkóztunk meg vöröskeresztes és elsősegélynyújtás témában. Számot adhattunk verselő tudásunkról is, rövidke 4 soros, az elsősegélynyújtás fontosságáról szóló verset kellett írni, ami kisebb zökkenőkkel sikerült is. A következő feladatunk a plakát bemutatása volt, amit itthon kellett elkészíteni. Mi a Vöröskereszt hét alapelvét rajzoltuk a plakátunkra.

Lázas izgalom a feladat megoldása közben
A gyakorlati feladatokat a mezőkovácsházi mentőszolgálat tagjai pontozták. Két kárhely sebesültjeit kellett ellátni. Az elsőnek egy vidámparki baleset helyszínén találtuk magunkat, ahol két könnyebb és két nehezebb sérültet láttunk el. Belépve egy másik szobába, egy osztályteremben találtuk magunkat ahol három mérgezett „osztálytárs” kérte a segítségünket. A feladatok elvégzése után a csapatok izgatottan várták az eredményeket. Mielőtt a zsűri elmondta volna, ki hogyan végzett, a gyakorlati feladatokat értékelték a mentősök.
Elérkezett az eredményhirdetés pillanata. Mindenki feszült figyelemmel várta, melyik csapat mehet tovább. A mezőkovácsházi középiskola kitűnően teljesített. A 7. osztályosok első versenyükön 4. helyezést értek el. A 8. osztályosok általános iskolás kategóriában megszerezték az első helyet. Mi sem panaszkodhatunk, mivel középiskolás kategóriában a mezőhegyesi és a battonyai csapatok felett győzedelmeskedtünk, és elhoztuk az első helyet. Így a Hunyadi általános és középiskolás csapata egyaránt képviselteti magát a megyei elsősegély nyújtó versenyen, amit Békéscsabán rendeznek meg április 30.-án.

Együtt a nagy csapat
A mezőkovácsházi mentőállomás tagjai minden délután nagy örömmel fogadják a lelkes csapatunkat, név szerint Lajos Tündét, Szabó Nikolettet, Bertus Brigittát, Gulyás Ferencet, Pávleti Ágnest. Mindenki segít a felkészülésben, hogy végre megtörjük a bűvös 1 pontos lemaradást az országos megmérettetésen, amit Zánkán rendeznek május 22-23.-án.
Pávleti Ágnes, Hunyadi János Közoktatási Intézmény Mezőkovácsháza
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
www.mconet.biz


