
A megyei fenntartású Hunyadi János Közoktatási Intézmény Mezőkovácsházi Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény idei tanévzáró ünnepségén az egyik legrangosabb elismerést, a Christián László Vándorserleget vehette át Plesovszkiné Ujfaluczki Judit igazgatótól Priskin Ferenc. Az indoklás: az iskola történetében ő az első olyan végzős diák, aki minden évben megnyerte a bajnokságot egy adott sportágban, jelesül a magasugrásban. Ennek apropóján beszélgettünk a kiváló sportemberrel.
– Mikor kezdett sportolni, és rögtön az atlétikát választotta?
– Mezőkovácsházán jártam általános iskolába, az első versenyem még elsős koromban volt. A diákolimpia megyei döntőjét nyertem meg, pedig egyáltalán nem is számítottam rá. Először csak fociztam, később kezdtem érdeklődni az atlétika iránt. Az általános iskolai csapatba is bekerültem, és mondhatni húzóember voltam. De itt még nem magasugrásról volt szó, hanem futásról, távolugrásról és kislabda dobásról. Az atlétika mellett kézilabdáztam is.
– Ki, illetve kik voltak az első mesterei, mit tanult tőlük?
– Az általános iskolában Varga Gusztáv testnevelő tanár tanította meg az alapokat, de itt még nem a most használt „flopp" technikával, hanem a régebbi „lépő-magassal" ugrottunk. Aztán a Hunyadiban az első évben ismerkedtem meg az igazi magasugrással. Az ottani tanárok, Német István és Ifj. Németh István segítségével egyre jobb lett a technikám. A diákolimpián nyújtott teljesítményemre elsőben felfigyeltek a Békéscsabai Atlétikai Clubnál, ahová leszerződtem, és Adorján László segítségével több országos versenyen is dobogóra küzdöttem fel magam.

Plesovszkiné Ujfaluczki Judit igazgató adta át a tanévzáró ünnepségen a Christián László Vándorserleget
Priskin Ferencnek
– Amikor a Hunyadiba került, gondolta volna, hogy négy éven át ilyen magas színvonalon tud sportolni?
– Még azt sem gondoltam, hogy a focin kívül valami sportot fogok űzni az iskola keretein belül és kívül. Amikor megismerkedtem a magasugrással, azonnal beleszerettem. Onnan kezdve nem volt számomra megállás. Az iskolában testnevelés órákon és órák után is lenn maradtam a tesiteremben, próbáltam magam fejleszteni, és csak remélni tudtam, hogy egyszer eredménye is lesz a munkámnak.
– Milyen az eredménylistája, mely versenyeken szerepelt a legjobban?
– Elsős koromban a megyei Diákolimpián, Békéscsabán 1. helyezést értem el 175 cm-es ugrással. Az országos döntőn 6. lettem. Másodikos koromban is megnyertem a megyei döntőt 184 cm-rel. Az országos döntőn 5. lettem. 2007-ben a Hunyadi csapatával 1. helyen végeztünk, ahol 185 cm-t ugrottam. 2008-ban a korosztályos országos bajnokságon 3. lettem 194 cm-es eredménnyel. A 2008-as Diákolimpia megyei fordulóját megnyertem, míg az országoson 4. lettem. A 2009-es ügyességi csapatbajnokságon 3. helyezést értem el a Hunyadi csapatával, a 2009-es Diákolimpia megyei döntőjében az első helyen végeztem 202 cm-es eredménnyel, míg az országoson 3. lettem ugyancsak 202 cm-rel.
– Voltak-e kudarcai, hogyan élte meg ezeket, és hogyan lépett túl rajtuk?
– Kudarcaim nem voltak hála Istennek, hacsak az egy-egy versenyen nyújtott rosszabb teljesítményt nem nevezzük annak. De ezeken is nagyon hamar át tudtam lépni, a verseny után egy nappal már az újabb megmérettetésen gondolkodtam.
– Melyik versenye a legemlékezetesebb?
– Nehéz megmondani, melyik a legemlékezetesebb versenyem, de az egyik legizgalmasabb a diákolimpiai csapat győzelmünk volt, ami elég váratlanul ért minket.
– Sok lemondással járt a sportolás. Megérte-e a fáradozás?
– Számomra nem járt sok lemondással, hiszen ezt szerettem csinálni. Ezért a tanórák utáni edzés sem volt megerőltető. A békéscsabai edzések sem jártak lemondással számomra, hiszen hetente csak egyszer tudtam bejárni, azt az egy napot pedig a legtöbbször élveztem.
– Milyen nyomot hagyott magában a Hunyadiban eltöltött négy év, mennyit köszönhet tanárainak, és saját magának?
– Számomra nagyon jó és eseménydús volt ez a négy év a Hunyadiban. Tanáraimnak pedig nagyon sokat köszönhetek, mert bíztak bennem, és segítették munkámat. Legtöbbet ifj. Németh Istvánnak köszönhetek.
– Hogyan tovább: egyetem, főiskola, sport – mik a tervei?
– Remélem, szeptembertől a Szegedi Tudományegyetem testnevelő-edző szakát fogom kezdeni. Itt próbálom majd a magasugrást még magasabb szinten űzni. Bízom benne, hogy itt az edzések, a versenyek sűrűsödnek, és minél jobb eredményt tudok elérni.
– Mit gondol, lesz egyszer válogatott versenyző?
– Ha válogatott szinten szeretnék versenyezni, akkor ennél sokkal több edzésre, erősítésre lesz szükségem, mert ez a heti egy békéscsabai edzés nem ért annyit, mint az eredményben előttem járó két magasugró heti hat edzése. Mindent meg fogok tenni azért, hogy javítani tudjak az eredményemen. Remélem sikerül.
Forrás: Hunyadi János Közoktatási Intézmény, Mezőkovácsháza
Fotó: Szabó Ákos
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
www.mconet.biz


