Békés megye munkaerő közvetítő online

Népszerű villanyszerelők-Harruckern
2009. szept. 21., hétfő, 17.19.04

Megéri villanyszerelőnek tanulni, hiszen igaz, nem veszélytelen szakma, ám rendkívül könnyű elhelyezkednie a jó szakembernek. Ezért van az, hogy évről-évre egyre többen jelentkeznek a Harruckern János Közoktatási Intézménybe, villanyszerelő tanulónak.

 

 

Kimondottan fiú szakma



Három év alatt megtriplázódott a villanyszerelő diákok száma – mesélte Kriska András villanyszerelő szakoktató, aki azzal magyarázta a növekedést, hogy külföldön és belföldön egyaránt keresik a szakembereket. Az oktató úgy tudja, igen sok diák jelentette ki szeptemberben, hogy villanyszereléssel szeretne foglalkozni. A Harruckernben a kétéves pályaorientáció után maga a villanyszerelő-képzés három éven át tart, hetente két nap elméleti oktatással, négy nap gyakorlati képzéssel. A tantárgyak között például anyagismeret, villamosságtan, villámvédelem és kábelhálózatok szerepel, rendkívül összetett és nem veszélytelen szakmáról lévén szó. Ami a beiskolázást illeti, mivel az első szakma megszerzése ingyenes, ezért vagy a 9-10 évfolyam elvégzése után, vagy akár az érettségi megszerzése után is jelentkezhetnek a szakma elsajátítására.

 

 

 

 

Három év alatt megtriplázódott a villanyszerelő diákok száma

 

 

Kriska László nemcsak szakoktatóként, hanem karbantartóként is dolgozik a Harruckernben. Az intézmény összes vonatkozó felújítási munkálatát szakmai felügyelet mellett a villanyszerelő-tanulók végezték el. „Az irodaépületek, az asztalosműhely, a tornaterem és a szociális helyiségek szerelését mind-mind a tanulókkal együtt végeztük el.” A kórház által használt, Szentháromság utcai ingatlan immár a Harruckern János Közoktatási Intézmény egyik telephelye. Itt található az öt tanműhely között egyebek mellett a villanyszerelők jól felszerelt tanműhelye is. Kriska András szerint kimondottan fiú szakmáról van szó, hiszen nem csupán rendkívül veszélyes, de nagyon nehéz fizikai munkát, például marógépet, kell kezelni, de nem ritkán vésnek is.. A Harruckern János Közoktatási Intézmény valamennyi diákjához hasonlóan a villanyszerelő-tanoncok is ingyenes kollégiumi szállásban és kedvezményes étkezésben részesülnek, szociális helyzetüktől függően pedig ingyenes tankönyvre tarthatnak igényt. Kriska András minden fiatalnak ajánlja a villanyszerelőséget, hiszen hiányszakmának számít, volt olyan végzős diák, akit egyszerre három helyre hívtak dolgozni. Ahhoz, hogy valaki villanyszerelő-mester legyen, az iskolai gyakorlat elvégzése után néhány év szakmai gyakorlatot kell szerezni. A végzős diákok általában az építőiparban, intézményeknél karbantartóként, vagy gyáraknál helyezkednek el. Az a fiatal, aki megfelelő nyelvtudással rendelkezik, külföldön is bármikor el tud helyezkedni.

Nagyon nem bánta meg, hogy villanyszerelőnek tanult a Harruckernben tavaly végzett Gulácsy Viktor. A battonyai fiatalember azonnal el tudott helyezkedni egy épület villanyszereléssel foglalkozó cégnél, Szegeden. Az iskola egykori diákja nyolc hónapig dolgozott a cégnél, ami egy budapesti építkezésre is elvitte, brigádvezetőként. Gulácsy Viktor megfogalmazása szerint nagyon jól keresett a magáncégnél. A fiatalember azoknak ajánlja a villanyszerelő szakmát, akik ambiciózusak, hiszen sok mesterséggel ellentétben a villanyszerelést nem lehet menet közben abbahagyni, s az sem szerencsés, ha az egyik szerelő átveszi a másik munkáját. Viktor szerint viszont a jó kereset mellett a villanyszerelő – építőiparral az egész világot be lehet járni.